A jobb felhasználói élmény érdekében a honlapon cookie-kat (sütiket) használunk. A felhasználó számítógépes eszközére (ideértve a mobiltelefonokat is) kis adatcsomag, cookie kerül elhelyezésre. A cookie célja az oldal minél magasabb színvonalú működésének biztosítása, személyre szabott szolgáltatások biztosítása és a felhasználói élmény növelése.

FAQ Belépés

Központi idegrendszeri sérülés (CP)

Szerző: Golács Szilvia, konduktor, TSMT terapeuta, mentor

A TSMT-HRG College oktatója

Amennyiben a TSMT és HRG terápiák központi idegrendszeri sérült gyerekekre gyakorolt hatásmechanizmusát szeretné megtekinteni, kattintson ide!

Néhány szó a központi idegrendszeri sérülésről

A CP (cerebralis paresis) meghatározása sokáig egy állandó, meghatározott, növekedési állapotként jellemezte  ezt a sérülést. A bekövetkezett ártalom (agyvérzés, agyi hypoxia) egyenes következményének írták le az állapotot, jellemzően motoros károsodással. Ma már, az újkori vizsgálatok alapján ettől eltérően igyekeznek meghatározni a CP fogalmát: a CP kialakulása olyan agyfejlődési kórfolyamat következménye, melyet az elsődleges agyi károsodás indított el. (Kolb, 2001, Berényi Marianne-Katona Ferenc: Fejlődésneurológia). A folyamat szó jelzi, hogy, a CP-t , mint központi idegrendszeri sérülést nem egy állandósult betegségnek tekinti, hanem egy nem progresszív, de mindig változó állapotnak. (2005., Bax és munkatársai). A jellemző tünetek, a károsodás mértéke és hatása minden esetben egyéni, még akkor is, ha azok hasonlóságot mutatnak, és a CP-hez társultként említi az olyan tüneteket, mint az epilepszia, az értelmi károsodás, a tanulási nehézségek, eltérő beszédfejlődés, érzékelési zavar, és magatartásprobléma.

A CP-t kiváltó károsodások nagy része a születés előtt éri a magzatot, kisebb arányban a születés alatt, vagy közvetlen utána következik be. Okozhatja a terhesség alatti fertőzés, a méhlepény károsodása, hypoxia, agyvérzés, vagy traumatikus szülés. A kutatók arra egyelőre nem tudják a választ, hogy egyes esetekben ezek az előzmények miért okoznak kóros fejlődési folyamatokat, míg más esetekben a gyermek tünetmentes marad.

A korai felismerés és terápia megkezdése fontos, hiszen minél előbb beavatkozunk, annál nagyobb az esélye, hogy a lehető legjobb irányba tereljük a fejlődést, és ez az életminőség javulását jelentheti a gyermek számára. A felismerés, hogy a sérülés után a fejlődési folyamat változik meg, még inkább megerősítést kap az a vélemény, hogy az állapotban változást érhetünk el az időben megkezdett és megfelelően irányított fejlesztéssel. Számos kutatás bizonyítja, hogy az agy plasztikus, így egyes sérülések esetén képes új kapcsolatok kiépítésére a különböző agyi területek között, és a károsodott részek környezete át tudja venni a kiesett funkciókat a gyerekeknél, de a fejlesztés eredményességét természetesen befolyásolja a sérülés mértéke és helye, valamint az épen maradt területek alkalmazkodóképessége, a gyermeket érő környezeti - érzelmi hatások is.

Mit vesz észre a szülő?

A sérülés egyes esetekben már a születés után felismerhető tüneteket okoz, de sokszor előfordul, hogy a szülő az eltérő fejlődést, a fejlődés lassulását, elmaradását észleli, és később derül fény ezek okára. A lassabb, vagy eltérő mozgásfejlődés mellett megjelenhetnek kóros testtartások és mozgások, eltérés lehet a szociális megnyilvánulásokban (nem reagál a körülötte levőkre, nem fókuszál az emberekre), az izomtónus túl feszes vagy túl laza, eltérő reflexek, vagy táplálkozási nehézségek is tünetei lehetnek a sérülésnek. Alapos neurológiai, fejlődésneurológiai vizsgálat segíthet az okok feltárásában, a diagnózisban, majd a fejlesztések elindításában. A központi idegrendszeri sérülés kezelésére Magyarországon is számos módszer áll rendelkezésre, mint a neurohabilitáció, a konduktív pedagógia, a Bobath és Vojta módszer.

Hogyan segít a TSMT és HRG terápia?

A HRG és a TSMT az előbb felsorolt módszereket tudja nagyon jól kiegészíteni. Olyan ingereket és helyzeteket alkalmaz tervezetten és az edzéselméletet figyelembe véve, amelyek az idegrendszer érését segítik, összekapcsolják az addig alulműködő idegpályákat, keresztcsatornákat. A HRG és a TSMT nemcsak a mozgatórendszer fejlesztését célozza, hanem a különböző ingereken keresztül, azok megfelelő feldolgozását és az ingerekre adott megfelelő válaszreakciókat igyekszik kialakítani. A központi idegrendszeri sérülésnél az ingerületátvitel, a csatorna sérül, nem a megfelelő információ jut el az izmokhoz a mozgatóközpontból, illetve egyes mozgásokat nem tud a gyermek automatikussá tenni. Az ismételt, többféle helyzetben megoldott feladatok, a vesztibuláris ingerlés, a több figyelmi csatorna bekapcsolása segíthet az idegrendszer érésének beindításában.

A terápiában lehetőség van passzív, a gyermek részéről aktivitást nem igénylő feladatok végzésére, így súlyos sérülés vagy az együttműködés hiánya esetén is alkalmazható és elkezdhető. A különböző módokon történő hintáztatással, az egyensúlyi helyzetéből való kibillentéssel, az ezekre adott motoros válaszok aktivizálásával, a vesztibuláris ingerek erősségének és mennyiségének változtatásával a még önálló, akaratlagos mozgás kivitelezésére képtelen gyermeket is be tudjuk vonni a terápiába.   Mivel a feladatok egymásra épülve nehezíthetőek, így lehetőség van a gyermek fejlődési ütemének megfelelő tempó megtalálására, de fontos, hogy az ingerek mennyiségének és erősségének megválasztásánál a terapeuta a gyermek állapotát és neurológiai státuszát vegye figyelembe, hiszen egy rosszul beállított feladatsorral túlingerelhetjük a gyermeket, ami állapotromlást, visszaesést okozhat.

A HRG fejlesztés közben a víz felhajtóerejének köszönhetően a feladatok megoldása, a mozgás könnyebben kivitelezhetővé válik, emellett a víz, mint közeg folyamatos taktilis, vesztibuláris és proprioceptív ingerlést is biztosít. A meleg víz az izomtónus lazításában segít, a vízben való mozgás pedig mobilizálja az ízületeket, ezzel támogatva a gyermeket egy olyan testhelyzet kialakításában, amit a szárazföldön nem tudna megvalósítani.  A vízben megalapozott fejkontroll, törzskontroll, a megfelelő kézhasználat, az egyensúlyi reakciók kialakításához többféle eszköz (deszka, uszógumi, vízicsikó, kötél, vízijárda..) és számtalan feladat áll rendelkezésre. Ezek segítségével lehetőség van az ontogenetikus fejlődésmenet poszturáinak gyakorlására, a támasztási reakciók, a kokontrakció erősítésére, a motoros automatizmusok kialakítására, a két testfél összerendezett és bilaterális mozgatására. A vízben lévő feladatok különlegesek, hiszen már a közeg sem hétköznapi, így a gyerekeknek ez inkább játék, még akkor is, ha a feladatok megoldása, ismétlése nagy erőfeszítést és kitartást, monotóniatűrést igényel.

A szárazföldi tornában, a TSMT–ben használt eszközök lehetőséget nyújtanak az egyensúlyi helyzetek, a kitámasztások és a szimmetrikus testhelyzetek kialakításához. A CP-s gyerekeknek nehézséget jelentő egyensúlyi reakciók gyakorlásához a billenőlapon és a gördeszkán végzett feladatok segíthetnek. Mivel a gyerekek többségénél a mozgatórendszer is érintett, így a tartásjavítás elengedhetetlen része a terápiának. Ehhez a terhelés nélküli, földön fekvő feladatoktól a nagylabdán négykézláb, vagy a billenőlapon állva végzett feladatokon keresztül a felegyenesedve végzett mozgások mindegyikében kiemelt szerepet kap a kiigazított testhelyzet, a tenyerek és talpak megfelelő terhelése, az izomzat szimmetrikus erősítése, az aktív hajlítások és nyújtások, illetve a kialakított helyzetek megtartása. A CP-s gyerekek feladatai és a TSMT-hez használt eszközök nem különböznek társaikétól, de előfordul, hogy a testi adottságok és lehetőségek, a gyermek fejlettségi szintje miatt speciális a feladatok felépítése, illetve a gyermekhez igazított az eszköz, amelyet használunk. A gyerekek diagnózisa, tünetei alapján bizonyos feladatok nagyobb hangsúlyt kaphatnak, például féloldali érintettség esetén kiemelten fontos a szimmetrikus feladatok, helyzetek jelenléte, a két testfél azonos intenzitású mozgásának elérése, míg egy ataxiás gyermeknél az egyensúlyi helyzetek jelentenek majd nagyobb kihívást, így nála az egyensúlyi helyzetek a billenőlapon, a nagylabdán, az adaptív motoros válaszok kiváltása mindig jelen van. Eltérő, változó izomtónus esetén megfelelő időt hagyunk egy-egy helyzet kialakítására és megtartására, valamint a kóros tartások, kontraktúrák megelőzésére, korrigálására. Ilyenkor a terapeuta mérlegel, hogy a gyermek egyéb segédeszközeit hogyan építhetik be a tornasorba annak megfelelően, hogy mi a feladat célja. Így lesznek olyan feladatok, amelyeket például cipőben, másokat pedig mezítláb javasolt végezni.

Mivel fontos cél, hogy minél nagyobb részt aktivizáljunk az agykérgen, így a feladatok közben bekapcsolódik a beszéd (beszéd-mozgás szinkron), ami lehet, hogy eleinte értelmetlennek tűnik egy nem beszélő gyerkőcnél, de a mozgással egybekötött ritmusos mondókázás, éneklés, ezek ismétlése, segíthet beindítani a beszédfejlődést. A feladatok közé csempészett kognitív feladat, akár egy tárgy felborítása, megérintése, kocka dobozba rakása, összeépítés, számolás, szortírozás, párosítás, válogatás, képek, szavak, emlékek előhívása segíthet a tanulási képességek fejlődésében. A HRG és a TSMT feladatainak felépítésében nagy szerepe van a szülővel szoros testkontaktusban való feladatvégzésnek, ez pedig erősíti a szociális területet, a kapcsolatépítést, hiszen a terapeuta ebben az esetben speciális kapcsolatban van a szülővel, az irányítás mellett támogató szerepe is van a család életében a siker eléréséhez.

A terápiában nagy hangsúlyt kap a rendszeresség, a tervezettség, és az ismétlések, amit a terapeuta a gyermek fejlesztési céljaihoz igazít, a család lehetőségeit és terhelhetőségét figyelembe véve. Mivel a feladatok úgy vannak felépítve, hogy a gyerekek számára kihívást jelentsenek, de mégis kivitelezhetőek legyenek mindenki számára, így a foglalkozások végén a gyerekek sikerélménnyel fejezik be a feladatokat, észrevétlenül oldanak meg olyan mozgásokat, feladatokat, amik elsőre túl nehéznek mutatkoztak.

Felhasznált irodalom:

  • Berényi Marianne-Katona Ferenc: Fejlődésneurológia

  • Marco Mumenthaler: Neurológia

  • Dr. Brigitte Schwarzbach-Ursula Walter: Mozgássérült gyermek a családban